Tegnapelőtt megint volt egy Nero buli a Strawberry Moon-ban, ami valahol az Oxford Circus és a Trafalgar Square között van a Regent's Street-en. Ez egy szórakozóhely, ahol alkalmanként összegyűlik a nagyjából félezer boltot számláló kávézóláncnak dolgozók apraja-nagyja. Ezeket a bulikat szeretem a legjobban, mert egy kicsit minden partizót összeköt az, hogy valamelyik Caffé Neroban dolgozik, ami miatt az az ember érzése, hogy egy nagy baráti társaságnak a tagja. És tényleg. Mivel elég rendesen fogy az alkohol ezeken az esteken, az idő előrehaladtával már mindenki szeret mindenkit - mindegy hogy ismerte-e a másikat azelőtt vagy sem. Már nekem is egész sok az ismerős - valakivel a tréningeken, másokkal a barista versenyen haverkodtam össze, de a legtöbb cimborát olyankor szerzem, amikor valamelyik másik Nero-ba kell mennem kisegíteni az ottaniakat. Négy különböző kávézóban dolgoztam eddig, ma délután megyek az ötödikbe, West Hampstead-be.
Ezúttal észnél kellett lennünk Sada barátommal, mert tegnap reggel - buli ide vagy oda - bizony nyitnunk kellett Hampstead-ben, ami miatt még éjjel egy előtt angolosan távoztunk. Mondjuk a reggel öt órai ébredés ennek ellenére sem esett jól...

Barbi kollégám egyébként babát vár, amelyen ő maga is legalább annyira meglepődött mint mi, de huszonnyolc évesen azért már mégiscsak benne van a pakliban. Én örültem neki. A történethez mondjuk hozzátartozik, hogy mindössze fél éve vannak együtt a lengyel barátjával, de ettől még működhet majd minden.
Kisfia lesz, ami elég viccesen derült ki az ultrahangon, ugyanis - ahogy Barbi mesélte - első ránézésre olyan volt mintha három lába lett volna a magzatnak. Mit is mondhattam erre...? Már most irigylem a srácot, pedig még meg sem született. Ha értitek mire gondolok...

Véget ért a nyelvsuliban az olvasás-készséget fejlesztő első szakasz, amit március végén egy vizsgával zártunk. Kéthetes szünet után, hétfőn indult újra a suli, ahol megtudhattuk a vizsgaeredményeket, melyből kiderült hogy sikerrel vettem a tesztet, úgyhogy úgy mosolyogtam utána az órán, mint a jóllakott napközis. Mi adjon egy kis plusz önbizalmat, ha nem ez, ráadásul ahhoz meg drága is egy nyelvsuli, hogy aztán ne sikerüljön a vizsgám.

Egy hete éppen ugyanazon a napon voltam szabadnapos, mint Sada, úgyhogy el is hagytuk London-t - én először, amióta itt élek. Lementünk a déli tengerpartra, Sussex tartományban lévő Brighton és Eastbourne városában csavarogtunk. Nagyon jó helyeken jártunk, igaz elég bitang időjárás volt, mert a napsütés helyett eső esett és a harminc fok helyett is csak tíz lehetett legfeljebb, ezenkívül a pálmafák is hiányoztak, de azért így is jól nézett ki.
Néhány hete egyébként az egyik törzsvendégünk jellemezte frappánsan egy mondatban az itteni időjárást, miszerint "Londonban három hónap tél van és kilenc hónap szar idő."
Tökéletesen igaz.