Augusztus második felében volt szerencsém negyedik, egyben utolsó alkalommal hazalátogatni ebben az évben, ami ugyan jól sikerült, de azért maradt bennem némi hiányérzet.
Tizennyolcadikán, vasárnap reggel elkaptam egy fapadost ami elrepített egészen Budapestig, ahol olyan szikrázó napsütés és dög meleg várt, amilyenről idekint a ködös Albionban csak álmodik az ember. Na jó, az igazat megvallva azért nem panaszkodhatunk mert az utóbbi néhány hónap időjárása Londonban is olyan szépre sikerült, amire még az itteniek is azt mondják, hogy már évek óta nem volt példa.

Egyébként ezúttal egy árva lélek sem várt a repülőtéren, mert a család már másfél napja lent volt a magyar tengeren, így a Déli Pályaudvarról vonattal csapattam utánuk. A Balcsit elérve nagyon jó érzés fogott el - egyrészt mert rajongásig szeretem, másrészt meg olyan telt ház volt minden egyes strandon, sütödében, meg mindenütt, amit nagyon jó volt látni. Kereken három óra alatt el is értem a révfülöpi vasútállomást, ahol még szintén nem várt senki, mert korábban érkeztem meg, mint ahogy arra számítottam, így hát szépen elsétáltam az üdülőbe, ahol utoljára tizenhat évvel ezelőtt nyaralt a pereputty. Olyan finom birkapörivel vártak, hogy a tálat tele.
Ott voltak kereszt szüleim is, akiknek külön örültem hogy lejöttek velünk néhány napra.

Nagyon jól esett otthon lenni, az meg főleg, amikor az egyik nagyon kedves (a mindössze fél éve megismert ám annál jobb) barátom leutazott meglátogatni. Anikó a szóban forgó kisasszony neve, akivel áthajóztunk Balatonboglárra és megnéztük, hogy mi folyik az ottani Szüreti Fesztiválon, miközben nagyon jót beszélgettünk.
Sajnálatos módon ugyanannak a napnak a végén tudtam meg, hogy a Pécsen élő 'fogadott bátyám' Peti illetve a párja Fanni nem jönnek el a Balatonra, ami miatt olyan csalódott lettem, hogy legszívesebben a fél világot elküldtem volna a csudába.
Na de aztán két napra rá a pót családom Sada szülei illetve húga meglátogattak bennünket, ami nagyon sokat visszahozott a hangulatomon, hiszen két nagyon jó hangulatú napot sikerült eltöltenie együtt a két családnak, miközben megnéztük a kővágóörsi Kőtengert, a monoszlói Hegyestűt, a balatongyöröki Szépkilátót, illetve a szigligeti várat, hogy aztán lefojtsuk az egészet egy badacsonyi sütödében.
A végén még anyuékkal körbejártuk a Balaton Felvidéket, aztán irány haza.
A nővéremmel viszont sikerült úgy összevesznem, hogy azóta sem állunk szóba egymással. Szerintem a világ legrosszabb testvérei vagyunk, egyszerűen soha nem értjük meg egymást és ami nagyobb baj, hogy már nem is akarjuk.

Aztán a maradék néhány napban még meglátogattam nagybátyámékat Budaörsön, az utolsó otthon töltött napomon pedig összefutottam a legrégebbi cimborámmal Csabival, illetve a szomszédos világvárosban, a Szabadszálláson élő Lecsóval, akikkel elmentünk megenni egy pizzát Dunaföldvárra. Nagyon jó volt látni őket, főleg azt, hogy mindkettejük rendben van.
Nagy bánatomra nem láthattam a szintén fél éve - Péter barátomon keresztül - Pécsen megismert Tündérkirálykisasszonyt, Dorit, ami miatt nagyon szomorú voltam. Nagyon rosszul éreztem magam amiért elmaradt a tali.

Szóval nagyon jó volt hazamenni, csak hát ezúttal sok olyan számomra fontos emberrel nem sikerült a tali, akivel terveztem.

Néhány hete kiderült az is, hogy minden vizsgarészt sikeresen vettem az angol suliban, ahova az év első felében jártam, úgyhogy megérte beiratkozni, még annak ellenére is, hogy borzasztóan untam bejárni és már nagyon vártam a végét.

Voltunk Sadával, meg a barátnőjével Nórival meglátogatni Barbit is, azt a hampstead-i munkatársunkat, aki még augusztus közepén ment szülési szabadságra a Nero-ból. Nagyon jó volt látni, hogy rendben van és minden kerek körülötte, pláne hogy a kis Marci (így hívják a babát) azóta már megszületett és remek egészségnek örvend.

Egyébként most, október tizedikén volt egy éve, hogy kijöttem és hát mit mondjak, elég élménydúsra sikerült az évforduló. Egyrészt éppen a London Cocktail Week eseménysorozat idejére esett, aminek keretein belül rengeteg bárban kedvezményesen lehetett becsiccsenteni (Sada barátom legnagyobb örömére), úgyhogy meg is látogattunk jó néhány koktélbárt.
Éppen az egyik helyen ültünk Sadával, amikor Anikó, a néhány sorral feljebb emlegetett kisasszony írt és kérdezte, hogy tudok-e róla hogy a Carbonfools (az egyik legnagyobb kedvenc magyar zenekarom) a napokban Londonban játszik. Fogalmam se volt erről, de ezúton is nagyon hálás vagyok neki, mert ezzel életre szóló élményben részesített.
Gyorsan meg is vettem a jegyeket a koncertjükre, ami másnap este a 'The Dublin Castle' névre keresztelt pub-ban volt.
Huhhh... Az, amikor a tett helyszínére érve meglátom az egész zenekart az utcán beszélgetve, akik egytől-egyig barátságosak és közvetlenek, amikor odalépünk hozzájuk; az hogy Febával, azaz Fehér Balázzsal a zenekar frontemberével legalább félórát beszélgetek olyan dolgokról, amiket egyébként sosem tudnék meg róla, közben meg jókat röhögünk; amikor Kelót, a dobost meghívom egy sörre a pultnál; amikor Gizdának a basszusgitárosnak személyesen elmesélhetem, hogy az egyik barát(nő)m mennyire odáig van érte; amikor Fekete Pisti, Steve, a szólógitáros elkéri az e-mail címem, amire elküld nekünk két meghívót a privát bulijukra vagy amikor Titusszal a DJ-vel a jövőbeli terveikről dumálhatok ezek mind-mind felbecsülhetetlen élmények. Mindezek mellett mindegyiküktől kapok egy aláírást és egy egész albumra való közös fotót készíthetek velük... áhhh... Elmondhatatlan.
Aztán amikor a két nappal későbbi fellépésükre is (a munkából elkéredzkedve) elmegyek, ami előtt még ők lépnek oda kezet fogni velem... Szenzációs élmény!
Sada csak ennyit mondott, miután eljöttünk a buliról: "Apukám... Ezek egy életre megjegyeztek téged, az biztos!"

Múlt hét csütörtökön volt a világ ötven legjobb bárjának a díjátadója Londonban, ahova az előzetes jelentkezésünk után meghívót kaptunk. Ez akkora esemény a bárszakmában, mint mondjuk Hollywoodban az Oscar-gála. Ott volt szinte mindenki, aki meghatározó a szakmában. Tulajdonosok, bártenderek, kritikusok, újságírók.
Részt vett Nagy Zoli is az eseményen, ugyanis a budapesti Boutiq'Bar tavalyi, egészen hihetetlen negyvenharmadik helyezése után idén is jelölt volt.
Kicsit félve léptem oda hozzá, ugyanis (ahogy azt már korábban elmeséltem) júniusban zabos lett rám, amit még azóta sem sikerült megbeszélnünk - mostanáig.
Nagy megkönnyebbülésemre nagyon örült nekem és annak hogy élőben szorítottunk a bárnak, amely idén sajnos nem került be a top ötvenbe, de legalább tisztáztunk mindent.
A ceremónia végén még el is mentünk egy koktélra, ahol mit ad isten összefutottam a Carbonfools-t felkaroló külföldi menedzsment vezetőjével, akit szintén volt alkalmam leszólítani és kifaggattam arról, hogy mit gondol a srácokról.

Aztán másnap óriási lehetőség kapujában álltam, ugyanis azt követően hogy egy nagyon kedves ott dolgozó cimborám beajánlott, próbanapra voltam hivatalos a nagyon híres Dorchester Hotel, China Tang nevű bárjába.
Délután öttől, este tizenegyig kellett dolgoznom, aminek elteltével jelezték, hogy még másnap megnéznek egy másik srácot is, de néhány napon belül mindenképpen visszahívnak, hogy felvesznek-e vagy sem.
Ehhez képest már a próbanapot követő késő este csörgött a telefonom.
Luca Cordiglieri volt az, a China Tang nagyon befolyásos bármenedzsere, aki közölte, hogy mivel a másik versenyző nem igazán győzte meg őket, így engem vesznek fel 'barback' pozícióba.

Úgyhogy ezennel bejelentem nektek, hogy péntektől hivatalosan is a világ egyik legjobb koktélbárjának, a China Tang at the Dorchester-nek az alkalmazottja leszek!

Borzasztóan boldog vagyok, egyúttal büszke is, ahogy remélem egy kicsit mindegyikőtök, aki ezeket a sorokat olvassa.

Most végre akkora önbizalmam van és akkora erőt érzek magamban, hogy ki tudnám forgatni az egész világot a sarkaiból. Ez az egész történet kezd olyanná válni a számomra mint egy mese és az a hátborzongató érzés, hogy én vagyok a főszereplő.

A hit.

Zárszóként pedig megosztom veletek, Nagy Zoltán, a példaképem imént küldött üzenetét:

"Gratulálok az új munkádhoz, nem szeretnék bármit hallani ami nem a fejlődésedről szól! Látod még itthonról az ágyból is elér a kezem elég messze! Ügyes legyél és kitartó! Nagyon sokat tudsz ott tanulni!!!
Jó éjt"